2015-ös müncheni koncert rendhagyó setlisttel! #MetallicaMondays #5

E hétre egy 5 évvel ezelőtti német koncertet válaszatottak nekünk! A 2015. május 31-én rendezett Rockavaria fesztivált az Olympiaparkban rendezték meg, mely az azévi EU turné második állomása volt. 2015-ben igen érdekes dalcsokrokat pakoltak össze. A rendhagyó jelző nem is csak erre a koncertre értendő, de az egész turnéra, főleg 2014-hez képest (amikor is a setlistet a rajongók szavazhatták meg - Metallica by Request tour - és az esetek nagy többségében a lehető legunalmasabb Best Of programokat szülte. Ezek a szettek ennek a teljes ellentétei voltak. Persze néhány kötelező azért megmaradt. De például itt van az élőben utoljára elővett dal a Justice albumról, aminek mindössze egy évvel korábban volt a premierje, vagyis 26 évbe telt, hogy a programba kerüljön.

Aki nem szeretne meglepetést, ITT tekinthet meg további infókat a koncertről.



 

További érdekessége volt a turnénak, hogy a szokásos Meet & Greet sorsolásokon túl a színpadra is belépőt nyerhettek a szerencsések. A bécsi koncertbeszámolóból megtudhatjátok, illetve megnézhetitek, milyen lehet a SZÍNPADRÓL látni egy koncert kezdetét! Beszámoló ITT

Copyright © 2014 Metallica Hungarica - The First Hungarian Chapter. All Rights Reserved.