2015.06.04.
Duna-sziget,
Bécs
Ausztria
[Rock In Vienna]

Mindig kitalálnak valamit... 1.
Ez (megint) nem egy szokásos koncertbeszámoló. És csak részben azért, mert ebben az egyébként is szubjektív műfajban kicsit sem tudok elfogulatlan lenni a Metallicával kapcsolatban. A másik oka az, hogy a Metallica nem nagyon ad szokásos koncerteket. (Nem az előadásmódra gondolok és akkor nem lehet belekötni, haha.) Azt hiszem, a legnagyobb neveknek már nem kell semmilyen különleges produkció, hogy elkeljenek a jegyek. Elég annyit meghallani, hogy Kiss, Rolling Stones, AC/DC... koncert lesz és tízezrek vesznek jegyet minden egyéb információ nélkül. És úgy gondolom Hetfield-ékkel is hasonló a helyzet. Nem kellenek különleges dalok, vagy látvány sem, hiszen rengetegen először vannak a bulijaikon. Ezen a bécsi koncerten is, mikor megkérdezte James, hogy kinek az első koncertje és kinek a sokadik, alig volt, aki másodszorra tette fel a kezét, pedig inkább az utóbbival dicsekedhetnénk. De természetes, hogy az ekkora nevek esetén nagyon nagy arányú azon "rajongók" száma, akik talán még egy albumot sem hallgattak soha végig. Így természetes, hogy mikor tavaly bevállalták azt, hogy a közönség szavazhatja meg a setlistet, olyan rém unalmas best of jött össze, amit Lars nagy eséllyel nem választott volna (pláne nem ennyiszer egymás után). Csak arra akartam kilyukadni, hogy ők tényleg igyekeznek mindig valami pluszt adni, valami újat kitalálni (és mindezt gyakran célzottan a keménymagnak, vagy még szűkebben a klubtagoknak), pedig nem is feltétlen lenne rá szükségük. A részletek később...

Rock In Vienna
Állati nagy szerencsénk, hogy nem nagyon van európai turné bécsi állomás nélkül. Ha nincsenek épp egyik szokásos fesztiválon sem (pl. Nova Rock), akkor szerveznek egyet csak a Metallica miatt (pl. tavalyi Krieau Rocks). Tanakodtunk a bérleten is, végül napijegy lett belőle. Kár, hogy nem néztünk utána a helyszínnek (nem az ingyen parkoló utáni egy órás séta miatt, haha, hanem) mert simán fürödhettünk volna egyet, ha tudjuk, hogy szabadstrand húzódik végig a helyszínt adó Duna-szigetnél. Mindegy. Nem volt gond, totál egyenes út vezetett a helyszínre, onnan tudom, hogy a nyakam csak egyik fele égett le, de az rendesen! :D Két együttes között bekaptunk egy "párizsis" szendvicset. Kitalálták, hogy a drága kaják mellett valami olcsó egyszerű kajának is lenne piaca. Vitték is (ha jól emlékszem 2 ojróért), mint a cukrot!

Sajnos kicsit későn értünk oda, a Testament már a végét járta, pedig leginkább őket néztem volna még meg. Kintről elég zajosnak hallatszott a buli, de a Body Count a színpadhoz érve már tisztán szólt a baromi durva hangerő mellett is. Nem ismerem őket, de szimpatikusak voltak. A Faith No More viszont valahogy nem jött be. Egy-két albumot ismerek, szeretek, vártam is a koncertjüket, de valahogy olyan leharcoltnak tűntek. Mike Patton néhány poénját meg erőltetettnek éreztem, pedig elég sok féle humorra vevő vagyok. Azért jó volt őket csekkolni. A Broilers nekünk jó időzítés volt ezután, így nem maradtunk le semmiről...

Mindig kitalálnak valamit... 2. "Hogy a fenébe kerültetek a színpadra???"
Szóval ők mindig kitalálnak valamit. Bár igaz, hogy ebben részesek legyünk, gyakran a szerencse faktor is közrejátszik. Évek, sőt évtizedek óta minden egyes koncert előtt(!) találkoznak néhány szerencsés rajongóval, felelevenítették a snakepitet, megszavaztatták a setlisteket, 2006 óta eljátszottak, ha jól számolok négy albumot elejétől a végéig és olyan ritka számokat is előhúztak, amivel mára az első öt albumról már minden elhangzott valahol, valamikor.

Az idei poén az volt (ahogy az oldalon korábban írtuk is), hogy klubtagok között nem csak találkozót sorsoltak, de a színpadra belépőt is! Így utólag már értem, tavaly a meet and greet nyertesek miért kerültek a színpad két szélére, úgy tűnik, az csak teszt volt erre a húzásra. (Akkor egy kiválasztott előre is jöhetett és mikrofont kapott majd James mellett felkonferálhatott egy számot, ez idén elmaradt.) Két héttel a koncert előtt jött az e-mail, amiben értesítettek, hogy nyertem!!!
"Congrats! You are the winner of two on stage passes to the show on June 4, 2015 - Vienna, Austria"
A karszalagokat a bejáratnál vettük át. Ott kíváncsiságból megkérdeztem, milyen hosszú a lista, hányan nyertünk. 50 név volt rajta, így a páros belépőkkel elvileg száz szerencsést sorsoltak a színpadra (plusz a M&G találkozó nyertesei).

Tehát a Broilers játszott, mikor fel kellett sorakoznunk, hogy aztán hátra vigyenek. Rendesen be volt sózva mindenki, kicsit nehéz volt összerendezni bennünket a szervezőknek. Persze folyamatosan ellenőriztek, kérték hogy mutassuk fel a belépésre jogosító karszalagot. A backstageben libasorba álltunk és kb. 20-as csoportokban haladtunk előre és mondták el az infókat. Nem volt szabad lelépni a helyünkről, nem érinthettük meg a tagokat, stb. Természetesen respektáltuk is, hogy ilyen mondhatni kockázatos akcióval dobják fel a koncertet. Majd megindultunk a színpadra. Chuck Billyék ott sétáltak fel szintén mellettünk. Hát nem semmi volt a kilátás... Kicsit megvárakoztattak, addig próbáltuk megkeresni és integetni az ismerősöknek.

A koncert
Persze, mikor jött az Ecstasy of Gold intro, majd bepisiltünk (pedig azon voltunk, hogy ne kelljen, mert aki "bármilyen okból" el kényszerül hagyni a színpadot, vissza már nem térhetett volna!) és folyamatosan azt néztük, mikor melyik oldalról jönnek be Jamesék. Mindig nagy élmény, mikor végre elkezdődik a buli, de ahogy most indult, tényleg katartikus volt. A Fuel és a Bells tökéletes kezdés volt, nagyon különleges élmény volt így látni a csapat előtt az óriási tömeget. Picit sajnáltam, hogy itt a Metal Militia-t lecserélték a No Remorse-ra, mert azt azért gyakran játszották az előző években is, viszont a Disposable Heroes megbékített, az Unforgiven II meg végképp. Ezt is nagyon szeretem és nem gondoltam volna, hogy még hallani fogom. Azért köztünk is mindenki úgy élvezte a koncertet, ahogy szerette volna. Ki szolidabb volt, ki eszeveszetten pörgette a haját, mindenki ellazult a komoly szabályok ellenére is. Sőt, a csapat is. James konkrétan háttal nekünk dőlve gitározott néha!!! Szó se volt róla, hogy ne érintsük meg, sőt, úgy éreztem, tartanunk is kell, úgy nekünk dőlt. De mind nagyon szimpatikusan viselkedtek, persze többet játszottak a nagy közönségnek, de mindenhogy élveztük. Szokás szerint  a Cyanide-ot adták elő a DM-ről, ami nem rossz, de bármi mást meghallgatnék arról a lemezről. Olyan ez, mint a Justice-ról a Harvester. De erről ezen az estén szó sem lehetett, mert végre betették a Frayed Ends Of Sanity-t a programba, ami azért is érdekes, mert ez volt az utolsó szám az első öt albumról, amit élőben  eljátszottak teljes terjedelmében. A hangzás egyébként nekünk sem volt vészes. Kirk volt kicsit halk, de mindent hallottunk, nem vett el semmit a pozíciónk a zenei élményből sem. Szerencsés dolog azt tekintve, hogy fülmonitorral játszanak, tehát nincsenek monitor ládák beállítva a színpadon. Ja, egyébként kiderült, hogy több magyart is besorsoltak a színpadra, nem lehet csak az osztrákokra irigykedni. Ami a számlistát illeti, a Damage Inc volt még meglepő a szokásos kötelezők között, no meg az, hogy a Nothing Else Matterst végre kihagyták! Hurrá! Úgy tűnt egyébként nagyon jó hangulatban van a csapat, különösen James. Egy a sor végén álló lányt mindig megviccelt, mikor a szám végén lejött gitárt cserélni, ugyanis nem a gitártechnikusának adta a gitárját, hanem a lány kezébe. Ő meg csak nézett, totál lefagyva. Többször is eljátszotta, aztán már mindenki nevetett rajta. Más valaki pedig azt hiszem zászlóval jelezte, hogy szívesen kipróbálná Lars dobszerkóját. Erre sajnos nem volt lehetőség, de Lars a koncert végén egyszer csak megfogta a kezét és odavitte a dobhoz, megmutatta neki, mesélt valamit és a kezébe nyomott egy pár dobverőt, meg azt hiszem strandlabdát is. Nekem a pengetőkkel egy koncertet kivéve sosem volt szerencsém, így most rendkívül jól esett, hogy végre én is kaphatok. Konkrétan a kezünkbe nyomta Rob és Kirk, könnyen kaptunk (nem egyet)!
Huh, nagyjából ennyi. Valaki ébresszen fel.

Marci

Képgalériák ITT