Beszámoló 2019.05.10 Zürich, Svájc

A Metallica 2019 májusában újra Európában folytatta a turnéját. A Portugáliában startoló kör immáron szabadtéren folytatódik. Nyilván profi gépezet ez és ennek megfelelően részletesen ki van dolgozva a koncepció, amit rendszeresen frissítenek. Így itt is új látványelemekkel jelentkeztek és a szett is változott a tavalyihoz képest. Az arénaturnénak én nagyon örültem, mert annak ellenére, hogy milyen sokat turnéznak, fedett körülmények között elég ritkán lehet őket elcsípni. És teljesen más élmény volt a tavalyi pesti koncert is, mint mondjuk egy fesztiválfellépés, nem igaz? Szerintem azt a koncertet még sokan nagyon sokáig fogjuk emlegetni. Olyanok is, akik legutóbb csalódtak! Köröket vert a 2010-es bulira. És azt is megmutatták, hogy még mindig tudnak jó formában zenélni.

De nem volt ez másképp idén Zürichben sem. A szintet itt is hozták. Ezt a koncertet családi programmal kötöttük egybe, így nekem kicsit más volt a hangulata, mint tavaly. A Letzigrund-hoz nem sokkal a Ghost kezdése előtt érkeztünk. Nagy tömegek voltak a környéken, de mégis bejutottunk sorban állás nélkül! Ebben az is segített, hogy hangosbemondón tájékoztatták a közönséget, melyik bejárathoz menjünk, hol kisebb a tömeg.

2019-05may10 pic34-bm

 

Mire mind összejöttünk, a Ghost már nyomta. Állójegyünk volt, igyekeztünk viszonylag jó helyre bejutni, nagyjából középre. Már ekkor is elég jól megtelt a stadion. Nem nagyon követem őket, de a legnagyobb slágereket mind eljátszották. Előzenekarnak tökéletesek. Egy Met koncerten a közönség elég vegyes összetételű, úgyhogy egy populárisabb zenét játszó együttes valószínűleg jobb választás. Nekem is bejött a programjuk, mondjuk volt egy viszonylag hosszú instru/szóló rész, ami nyilván nem a Ghostot felszínesen ismerőknek szólt.

A profi szervezést kicsit árnyalta, hogy a pultoknál azért volt sor bőven, aki elindult egy sörért, az egyhamar nem keveredett vissza. Én inkább maradtam… bár legalább fél órát kellett várni az átszerelésre. Végül viszonylag pontosan jöttek az intrók a megszokott sorrendben: AC/DC, Ecstasy Of Gold, majd a Hardwired bevezetője. Aztán rögtön slágeresebbre vették a figurát a The Memory Remains-zel, ami meghozta a felfokozott hangulatot és a közönség is hallatta a hangját. Régi klasszikusok, de mégsem egészen nyilvánvaló dalok következtek a Disposable Heroes és a The Thing That Should Not Be-vel, majd egy kötelező Unforgiven. Én az előbbinek baromira örültem, de Thing helyett valahogy mindig a Leper Messiah-t várom inkább… Ezután a legutóbbi albumról szemezgettek (Now That We’re Dead, Moth Into Flame), amit idén már nem visznek túlzásba. Ezt az albumot három dallal le is zárták (igaz, hogy a ráadás végén kaptunk egy Lords Of Summer-t is, amit még ide lehet sorolni).
2019-05may10 pic17-jyAz elején az volt az érzésem, hogy a látványt elég minimálra vették. A színpadon semmi dísz két nagy léggömböt leszámítva. A fő elem az óriás kivetítő volt, ami nem érvényesült kellőképp, míg teljesen le nem ment a nap. Ahogy besötétedett, viszont szuper volt, a színpad teljes hosszában leshettük a kivetítőt, ami tényleg ÓRIÁSI volt. Én legalábbis ekkorát még nem láttam. Aztán a One alatt jött a lézershow is! Ennek a dalnak mindig kitüntetett szerepe volt és lesz is! A stadion közepére raktak három óriási állványt, ezekről is szórták a fényeket, majd később a lángoszlopok is felcsaptak. Hihetetlen, hogy ezek akkora hőt adtak, hogy még mi is éreztük, pedig egy harmad stadionnal odébb álltunk.

2019-05may10 pic18-jySzámomra egy másik örömteli meglepetés a Frantic volt. (Ezen a legen a St. Angerrel felváltva kerül a programba.) Úgy gondolom, igenis van helyük a koncerten, élőben egyáltalán nem lógnak ki a szettből.  És biztosan van rá közönségigény is, mert mikor a Request turné zajlott 2014-ben és a létező legrosszabb, legsablonosabb best of setlisteket rakta össze a közönség, mégis több városban is befért egy-egy St. Angeres dal. Megemlítendő egyébként, hogy ha valóban újat akarnának mutatni, azt már csak a Black Album utáni éra dalaival tudnák megtenni. A Load-Reload-St. Anger albumokról még sok szerzemény nem hangzott el, míg az első 5-ről már mindent elővettek legalább egyszer. Persze azért lennének ötleteim, hogyan színesítsenek. Például egy kis Eye Of The Beholderrel… De az utóbbi albumot illetően nem lehet panaszunk. Tudtátok, hogy már tíz dalt tűztek műsorra és mindössze az Am I Savage és a Murder One várat magára? A kötelezőket már nem sorolom, de megvoltak, amik nélkül sokan nem akartak haza menni…


Azért akadt itt még meglepetés. Szimpatikus volt, hogy a koncert végén igyekeztek még jobban kihasználni a közönségbe nyúló színpadot és mind előre jöttek. De arra nem számítottam, hogy még Lars-ot is előre varázsolták és egyszer csak a fronton nyomta tovább a bulit, haha! A Snakepit ezen a turnén is játszik, így néhány szerencsés még az óriási 45-50 ezres stadionban is szinte testközelből nézhette Jameséket. Ha már közelebb kerültünk: Hetfield új fazonja elég fura. Mondhatni öreges. Nagyon. Tavalyhoz képest mintha 5 évet öregedett volna legalább. Mindegy, ezt a témát a lányokra hagyom :) A meglepetésekre visszatérve, Kirk és Rob jam választása nem jött be. A Celtic Frost dal szimpatikus volt, de mégsem nyert. A koncepció épp az volt a korábbiakban, hogy olyan helyi dalt válasszanak, amit Mindenki ismer és az egész stadion velük együtt tudja énekelni! Ez egy underground dallal sajnos nem teljesült. Nem tudom, hogy csak a saját fejük után mentek-e és egy kedvencüket akarták előadni, vagy feltételezték, hogy egy ilyen kult bandát többen ismernek? De ez legyen a legnagyobb baj.

 
2019-05may10 pic35-bm

A koncert utolsó harmadára szerettünk volna jobb kilátást, úgyhogy felindultunk az ülőszektorra, hátha meg tudunk állni valahol. A be- és kijárat úgyis az ülőrészen keresztül vezetett. Félreállni nem sikerült, de épp találtunk két helyet a szektorban :) Teljesen más látkép fogadott, végre beláthattuk a stadiont. A koncert végén jött a szokásos Enter Sandman, lángok, tüzijáték és a többi. Remek koncert volt izgalmas setlisttel, szerencsés időjárással (néhány percre kezdett csak rá), alapvetően jó hangzással, úgyhogy nagy örömmel távoztunk a helyszínről. De ez sem volt szokványos. Az utcákon profin terelték az embereket egyik-másik villamos irányába. Szakaszosan engedték a tömeget, a villamost megtöltötték, majd indították. Több járat és utca forgalmát is teljes mértékben a közönség irányításának rendelték alá! Svájc.

2019-05may10 pic27-bm


Fotók: Metallica.com

Copyright © 2014 Metallica Hungarica - The First Hungarian Chapter. All Rights Reserved.