2004 München a Madly In Anger With The World turnéról!
Még nem érintette a #MetallicaMondays sorozat az egyik kedvenc éránkat, a St Angert! Legutóbb épp arról volt szó, hogy 2000-ben egy történet lezárult Jason távozásával. 2003-ban a csapat az addigi pályájuk talán legnagyobb törésen kellett, hogy átvergődje magát, hiszen sokáig szó szerint darabokban voltak. 2004-ben pedig már második éve javában tolták a „Madly In Anger With The World” turnét Robbal. (Személyes véleményem, hogy az elmúlt 20 évben két olyan időszak volt, amikor túltolták a turnézást. Legutóbb 2009-2010-ben és a 2003-2004-es években. James rehabról való visszatérése után szerintem nem volt logikus évi 100+ koncertet adni.)
2003-ban több kört is tettek Európában, szinte ingáztak oda-vissza Amerika és az öreg kontinens között. 2004 nyarán így már sokadszorra tértek vissza, ezúttal nyári fesztiválkörre. 2004. június 13-án Münchenben, Németországban léptek fel. Az 1972-es olimpiai játékoknak is helyt adó stadionban óriási tömegek vártak az együttesre. A St. Anger dalait nem tolták túl a turnékon, a legtöbb esetben csak két dal került be a programba. A címadón kívül a Frantic volt a fix pont. Ezeken kívül az első öt albumról válogatott szokásos best of tette ki a program nagy részét. Különlegességet a Dyers Eve megjelenése jelentett, amit ezen a turnén játszottak élőben először!
További infók a koncertről ITT