2013-as ausztrál koncertvideó a Soundwave fesztiválról!

Ausztráliába még a Metallica is ritkán érkezik. Sajnos az elmúlt időben nem voltak szerencsések, őket érintette turné lemondás is mostanában. 2013-ban még örülhettek, hiszen azt megelőzően a World Magnetic turnéval 2010-ben is egész sok koncertet kaptak. Viszont hét éve nem tértek már vissza a kenguruk földjére. Ezért az a minimum, hogy a heti #MetallicaMondays soron következő része Ausztráliából jelentkezzen.

13melb

Egészen pontosan a 2013. március 1-jén Melbourne-ből, amikor a Soundwave fesztivál keretében turnéztak. A setlist izgalmas, ritkábban játszott dalok is kerültek be, míg a Magnetic-ről az All Nightmare Long maradt az egyetlen. A My Friend Of Misery pedig azért is érdekes, mert a statisztikák szerint ez volt a mai napig az utolsó alkalom, hogy élőben játszották (és egyben az egyetlen, hogy olyan koncerten adták elő, ahol nem volt a teljes Black Album a program része (lásd Nova Rock ’12). Élőben tehát igen nélkülözött szám, hiszen alig egy évvel korábban, 2012-ben debütált.)

 

Copyright © 2014 Metallica Hungarica - The First Hungarian Chapter. All Rights Reserved.