Orion Music + More Fesztivál,

Bader Field, Atlantic City, NJ, USA

2012.06.23-24.

A Metallica – amennyire lehetséges – még mindig próbálja elkerülni, hogy ugyanazokat a köröket fussa újra és újra. Kétség kívül a legkülönlegesebb eseményeket mostanában a 30 éves jubileumi koncertek hozták, de ilyen csak egyszer adódik. Készülnek a 3D-s filmre, nosztalgiáztak május-júniusban a Black Albummal (és Snakepittel!) és úgy döntöttek megcsinálják a saját fesztiváljukat is.
(Figyelmeztetés: ez nem egy szokásos fesztiválbeszámoló, ahol megnéztem 30 csapatot, csak egy Metallica központú élménybeszámoló!)

Lars egy helyi újságnak adott interjújában elmondta, hogy már vagy négy éve (a 2008-as Bonnaroo fesztivál óta) gondolkodtak egy saját fesztivál megszervezésén. A koncepció az volt, hogy rengeteg olyan dologgal színesítsék az eseményt, ami valamilyen módon a csapathoz, a tagokhoz kapcsolódik. Így megtekinthettük Kirk kriptáját, autó- és motorbemutatót nézhettünk, a szörfözők is találhattak helyet maguknak. És olyan együtteseket is hívtak meg, amiket állítólag kedvelnek. A paletta ennek megfelelően igen változatos lett. A helyszín pedig a Bader Field, egy ex reptér volt, ami bőséges helyet adott egy nagy fesztiválnak. (Egy héttel korábban pl. a Phish adott itt koncerteket.) Atlantic City egyébként nem igazán különleges város egy partot és a kaszinókat leszámítva.

 A szombati nap kicsit lassan indultam meg három olasz ismerősömmel, így délután 3-4 körül érkeztünk a helyszínre. Először a rengeteg standon nézelődtünk. Rajzok rocksztárokról, lemezbörze, graffiti fal, ESP gitársátor, mindenféle volt. Elég nagy területet kellett bejárnunk, így ezen a napon le is tettünk róla, hogy mást is nézzünk a Metallicán kívül. Kaja-pia, wc volt bőven, igazán nagy sorokat nem láttam. Ráadásul a Metclub jegyeseknek volt külön részleg, itt tényleg soha nem volt sor, ha épp üdítőt akartunk venni. A helyiek szerint egyébként az árak olcsónak voltak mondhatóak más fesztiválokhoz képest (mondjuk a jegyre ez nem vonatkozik). Klubbosoknak csináltak még egy "Enter Met Club"-ot, ahol összefuthattak egymással, illetve vendégekkel is beszélgethettek. Ezt HQ-ban is kiakasztott a világ minden tájáról érkező zászlókkal díszítették, kívülről pedig egy kanadai fan által összevarrt nemzetközi zászlósort lehetett dedikálni. Első nap többek között Ray Burton is itt volt és borzasztó kedvesen és kitartóan üdvözölte az őt köszöntő és fogyni nem akaró rajongók sorát! Hosszabban még a Custom Car Shownál időztünk. Rengeteg mutatós autócsoda és motor. Területre és látványra is talán ez volt a legnagyobb. Megtaláltuk James „Slow Burn” szerzeményét is.

Az Orion nagyszínpad mellett volt még három kisebb: a Damage Inc (a keményebb zenéknek), a Fuel és a Frantic (egy sátras, a többi szabadtéri). Ja, a Suicidal Tendencies-be azért még belenéztünk, amit röviden Rob konferált fel. A Frantic színpad műsora elég vegyes volt, itt egy kis stand up is helyet kapott, de a trombitás Soul Rebels is fellépett.

Viszonylag korán igyekeztünk beállni az Orion színpadhoz, hogy jó pozíciót foglaljunk. Az elrendezés az idei szerint megszokott volt: snakepit, „front of stage” rész és a normál állóhely. Várható volt az európai bulik után, hogy itt is középre teszik az albumokat. Első nap a Ride The Lightning volt soron. Előre bejelentették, hogy melyik nap melyik albumot adják elő, így aki valamiért csak az egyik napra akart/tudott eljönni, nem érhette meglepetés. A kezdés Hit The Lights, Master, Horsemen, ahogy Európában is. James megemlítette, hogy a fesztivál megvalósításával egy újabb álmuk vált valóra, ők is fel voltak spanolva! A Hell And Back-et úgy tűnik nagyon megszerették, mostanában nyomják, pedig még Death Magnetic-es szám sincs a programban. Szünet után Introval hangolódhattunk a Ride The Lightning albumra. (Felvetődhet a kérdés, hogy vajon csak erre az alkalomra készítették-e, vagy akar-e még James Escape-t játszani?) A Call Of Ktulu indította a sort, tehát hátulról tolták ezt az albumot is, mint a Black-et. Ezt a számot azt hiszem csak libabőrrel lehet élőben végighallgatni! Szünet nélkül jött a Creep, majd amire mindenki várt. Kivéve James. Persze viccelődött is az Escape-pel. Egy kis Frayed ends még kellett elé, de csak elnyomták ezt a még soha nem játszott dalt. Szerintem jópofa volt! És az is érdekes, hogy egy olyan számról vallják be, hogy ciki, ami a talán legnagyobb jelentőséggel bíró albumukon szerepelt. Sok Ride-os szám szerepel a programokban, így a többit nem okozhatott gondot elővenni. Ezután jöhettek a kötelező számok zárásként, illetve ráadásként. Nekem úgy tűnt, hogy a One lézershowból kicsit visszavettek a turné elejéhez képest, de lehet, hogy csak többet láttam belőle stadionban. A koncertet Cliff-nek dedikálva a Seek & Destroy-jal zárták és persze repültek a strandlabdák.

Setlist
2012.06.23.
1. Hit the Lights
2. Master of Puppets
3. The Four Horsemen
4. Sad But True
5. Hell and Back
6. The Call of Ktulu
7. Creeping Death
8. Escape
9. Trapped Under Ice
10. Fade to Black
11. For Whom the Bell Tolls
12. Ride the Lightning
13. Fight Fire with Fire
14. Nothing Else Matters
15. Enter Sandman
Encore
16. Battery
17. One
18. Seek & Destroy

Kihagytam, hogy a pénteki napon már hangolódott a keménymag. Szokásukhoz híven most is volt egy kis találkozó, ezúttal a Hard Rockban. Elég jó volt a hangulat, bár zenét alig lehetett hallani, a klipeket nézve olyan kórust csináltak a bárnál, hogy a pincéreknek igen nagy nehézséget okozott felvenni a rendeléseket. Aztán már szinte csak Metallica videókat mertek betenni!

A második nap délre mentünk, hogy megnézhessünk minden „sorba állós programot”. Kirk kriptájánál már ekkor is többen várakoztak, de szerencsére gyorsan bejutottunk. Ezt a termet aztán dugig megpakolták! Plakátok, figurák, szobrok, festmények stb. Szép horroros hangulatúra díszítették a helyet és a bejáratnál 1-2 zombi nagyon kedvesen üdvözölt. Később is, mikor bent voltunk és el akart az egyikük menni, rekedt de illedelmes „excuusee mee”-vel kért helyet magának! :) Vámpírlányokkal is lehetett fotózkodni és kipróbálhattuk azt is, milyen kényelmes egy villamosszék. Festményt, szobrot találtam természetesen a mi Lugosi Bélánkról is. Jó promó lehetett ez Kirk új könyvének is, hiszen most jelenik meg a „Too Much Horror Business” amelyben bemutatja, mennyi mindent gyűjtött össze a hosszú évek alatt. A Metallica Múzeum következett. A kiállított tárgyak hasonlóak voltak a decemberi fillmorihoz: plakátok, Pushead grafikák, pár gitár, dobszerkó stb. Volt néhány különleges póló, ami újdonságnak számított, aztán egy oroszlán szobor a damaged justice turnéról. De ez a kiállítás nekünk túl sok újat nem mutatott, az az igazság.

Következhetett egy kis mozizás a "Hit The Lights Films" sátorban! Belépésnél el is árulta az egyik szervező, hogy Lars jönni fog a film után! Korábban nyilatkozták is, hogy ez nem egy olyan esemény lesz, ahol csak fellépnek, hanem ők is a részesei akarnak lenni, no vasárnap már mi is láttuk bizonyítékát!

"Mivel mi vagyunk ennek a házigazdái, mi is ott lógunk majd. Ez nem olyan lesz, hogy egy limóban várunk a kezdés előtt 20 percig mielőtt színpadra lépnénk! Ott leszünk és részt veszünk benne, zenét hallgatunk és az egész dologban ott leszünk. Nagyon várom ezt a részét. " (Lars)

A mozira visszatérve a Hemingway és Gellhorn már épp elindult mire beértünk. Több Metallica vonatkozású film közül ez az, amelyikben Lars egy kis mellékszerepet kapott (háborús szituációban filmezget – tulajdonképpen passzol az örökmozgó karakteréhez). Többek között Nicole Kidman-nel és Clive Owen-nel játszhatott együtt. Egyikünk egyszer csak hívást kapott, hogy James éppen a motorokat mustrálja, úgyhogy úgy döntöttünk sprintelünk egyet az egyébként is hosszú film közepén. Így testközelből láthattuk James-t, ahogy a tegnap általunk is megnézett motorokat mustrálta és diskurált a tulajokkal. Majd siettem vissza, nehogy lekéssek Larsról. A filmben elég vicces volt látni. Nem mondom, hogy rosszul játszott, de ő nekünk már csak Lars marad, bármit is csinál! A film után Steffan Chirazi (a So What magazin szerkesztője) jött, hogy interaktív beszélgetésre invitáljon bennünket. Mikor visszamentem, hátul a vetítő mellett álltam meg és épp az utolsó sorban beszélt Steffan az egyik nézővel, mikor beért Lars. „Hát ti meg miről dumáltok?” És bekapcsolódott ő is Egy kis nyolc év körüli srác arra volt kíváncsi például mi okozta a legnagyobb nehézséget a forgatás során. Lars erre azt felelte, hogy elég sokat forgattak zöld vászon előtt és nehéz volt maga elé képzelnie a szituációkat. Egyébként szinte mindent San Franciscoban forgattak (legalábbis ami őt érintette), azt mondta, hogyha mondjuk Spanyolországba kellett volna utaznia, nem vállalja. Tehát azt hiszem, nem kell attól félnünk, hogy a filmezést választaná a jövőben. Azt is mondta, hogy sok idejét elvette, sok mindennek alaposan utána kellett néznie, ezzel ment el a február-március hónapja. Egy srácnak még zászlót is dedikált, pedig nem azért volt ott. Egyszer csak hátraszólt, hogy kerüljön már ki a képből az a hapi, vagy ilyesmi. Hirtelen azt hittem, velem van baja, de csak az volt a gond, hogy nem volt rendesen becsukva a sátor (a szembefény zavarhatta), hát segítettem a szervezőnek behúzni. :D

Lehet, hogy fura Ulrich stílusa, de hogy nagyon rendes az biztos. Igen lelkesen, ott volt vagy 20 percet, a végén a szervezőknek kellett szólni, hogy letelt az idő és már a következő filmnek kéne menni! Szóval Lars tényleg készségesen válaszolt minden kérdésre. Ahogy ült a vetítővászon előtt a földön és dumált hozzánk, az volt az érzésem, hogyha nem jönnek a szervezők meg nincs más dolga, még órákig lehetett volna vele beszélgetni!

Ezek után azért meglestem pár színpadot is. Nagyon kíváncsi voltam a Jim Breuer Heavy Metal Show-ra. Tavaly decemberig egyáltalán nem hallottam Breuerről, nem is tudtam, hogy létezik heavy metal stand up! A műsora úgy nézett ki, hogy fele kabaré volt, a másik felében pedig pár rock paródiát adott elő. Szerintem minden rockzenét szeretőnek utána kéne néznie, mert állati, ahogy egy számban utánozza Ozzyt, Rob Halfordot és Jamest. Előtte még megnéztem Shuli Egar-t is, aki szintén jó poénokat mondott és pályafutása csúcsának nevezte, hogy itt felléphetett. Mondta, hogy mindjárt megy a Sepulturára a Damage Inc. színpadra, így tettem én is. Baromi nagy tömeg gyűlt össze előttük, de nem is csoda, ők voltak a kemény kategóriában a legnagyobb név a két nap alatt. Őket is Rob konferálta fel. Még egy kis Charred Walls Of The Damned-re jutott időm, akiket pedig Lars méltatott.

Majd a Metclub sátorhoz mentem. Sok mindent kellett megnézni és nem tudtam a programot sajnos. Brian Slagel is volt vendég többek között, akik nekem kimaradtak. Viszont nagyon megörültem, mikor odaértem 6 után, mert épp el tudtam csípni Torben Ulrich-ot. A Burton papához hasonlóan ő is nagyon kedvesen fogadott bennünket és mikor mondtam neki, honnan jöttem, nagyon jó utat kívánt hazafelé. Itt beszéltem még röviden Steffan Chirazival is, akivel egyetértettünk, hogy baromi jó fesztivált sikerült összehozniuk! (Naná! :D)

Kis pihenés után indultam az Orion színpadhoz. Vasárnap nyolcra volt írva a kezdés, persze azért csúsztattak rajta kicsit. Elég hasonlóan indult a program a szombatihoz képest, de tulajdonképpen senki nem bánta, egyszerűen megvolt a hangulat és elég különlegesség volt az, hogy Amerikában először adták elő a Black Albumot. Egyes vélemények szerint ez a buli jobban sikerült. Talán csak jobban passzolt a snakepit ehhez az albumhoz, nem tudom. Az biztos, hogy ezeknél a számoknál jobban be volt gyakorolva a koreográfia és többet használták a snakepitet. A kezdés megegyezett az előző napival, aztán újdonságot a Fuel és a Shortest Straw hozott.

És következhetett a Black Album. Nagy éljenzés az introra, aztán belecsaptak a Struggle Within-be. Tényleg, miért nem játszották korábban ezt a számot? Persze a Misery-nél is feltehetném ezt a kérdést, ami mostanában a kedvencem lett. James a turné közben megcifrázta kicsit a kórust és alaposan megénekeltetett bennünket! Ez nagyon hangulatos volt, viszont a végén a Sandman kórus már elég vicces. Kicsit erőltetettnek érzem, bár a közönség többsége jól elvolt vele. Minden számot maximálisan élveztünk, bebizonyították, hogy a Fekete lemezes számok élőben is mind jól szólnak. Kirk nyilatkozta valahol, hogy ahogy gyakorolta a számokat, meglepődött, milyen egyszerű szólókat írt erre az albumra. Meglátjuk, hogy ennek a múltidézésnek lesz-e hatása a következő albumra. Többet magáról a koncertről nem nagyon írnék, hiszen a stream-nek köszönhetően mindenki láthatta! Kezdésnek és befejezésnek talán kicsit nagyobb változatosság is jól jött volna, ez senkit sem zavart, és úgyis az albumok voltak a középpontban.

Szerintem egy profi, igazi nagy fesztivált raktak össze, az időjárással, minden körülménnyel meg lehettünk elégedve. Rengeteg mindent láttam, tapasztaltam, amire egyébként nem lett volna lehetőségem, kitettek magukért a szervezésben, úgyhogy még az előttem álló 12 órás buszút elé is boldogan indultam. Elég biztosnak tűnik, hogy a fesztiválnak lesz folytatás az alapján, amit koncerten mondtak, illetve már fel lehet iratkozni a 2013-as Orion hírekre is, meglátjuk mit találnak ki jövőre!

Setlist
2012.06.24.
1. Hit the Lights
2. Master of Puppets
3. Fuel
4. For Whom the Bell Tolls
5. The Shortest Straw
6. The Struggle Within
7. My Friend of Misery
8. The God That Failed
9. Of Wolf & Man
10. Nothing Else Matters
11. Through the Never
12. Don't Tread On Me
13. Wherever I May Roam
14. The Unforgiven
15. Holier Than Thou
16. Sad But True
17. Enter Sandman
Encore
18. Blackened
19. One
20. Seek & Destroy

(Képek a Hungarica Fanclub-on)

Marci